Együttműködési szerződés – Szerbia

Aláírtuk az együttműködési szerződést szerbiai partnerünkkel


Nemzetközi partnerek bevonásával valósul meg projektünk annak érdekében, hogy maximalizáljuk a projekt hatását és az eredmények terjesztését, illetve, hogy elég sokrétűek legyenek az inputok is. Ennek érdekében szerződést kötöttünk egy szerbiai partnerszervezettel.
A partner leginkább a piaci szférából fölálló döntéshozási szervezetekkel kapcsolatban lesz a projekt előnyére, ugyanis működésük során a legtöbb figyelmet a földműves gazdaságoknak szenteli, így például 2016-ban hatszáz gazdaság ügyeit vezették.
Módszereik a valódi segítségnyújtás elvét szolgálják, ezért minden gazdát személyesen megismertek, gazdaságát közösen teljesen átvilágították és szorosan együttműködnek velük. Az állami támogatásokról, kedvező hitelekről, pályázatokról folyamatosan, személyre szólóan tájékoztatják őket és közreműködnek a dokumentumok elkészítésében, üzleti tervek megírásában. A gazdálkodók mellett, a kisvállalkozások számára is igényeik szerint segítséget nyújtanak.